Újévre

2010. december 31., péntek

Comments: (1)

 
Kedves Barátaim!
Nem akarom a szót szaporítani, csak Boldog Újévet kívánni Nektek, meg vidám évbúcsúztatást. Zenével nem készültem, mert mB barátom, a Zappa Pont remek bloggerje elkészítette a Mágus 70. születésnapján feltett klip magyar nyelvű szövegezését, a különleges keverés leírásával együtt. Nem tudok ennél találóbban Nektek sem minden jót kívánni mára, holnapra, azutánra.

Klikk ide! Jövőre ugyanitt!!!

Három kívánság, mára

2010. december 24., péntek

Comments: (2)

 
Teljék örömben a készülődés az estére!



Gyúljon a gyertyákkal együtt fény a lelketekben, amikor együtt álltok a Fa alatt! Idézzétek meg minden szerettetek lelkét magatokban, akikkel nem lehettek ma este együtt...



Töltsön el Benneteket az éjfél az Ünnep szentségével, mindegy hogyan és hol...



Boldog Karácsonyt Zene és Szó Barátok!

Hetven lenne...

2010. december 21., kedd

Comments: (5)


...ma, Frank, a – azt hiszem, nemcsak én gondolom így – XX. század második felének kimagasló zenei egyénisége. Zenei öröksége sokkal nagyobb annál a több, mint 60, életében kiadott albumnál, hiszen szerzeményeinek javarészét kortárs zenekari alapokra hangszerelte. Saját bevallása szerint azért adta elő rock(szerű)zenekarjaival ezeket, hogy pénzt kereshessen, és finanszírozhassa zeneszerzői tevékenységét. Mára kezdi az általános zenei szakma is elismerni zsenialitását. Egyre több Zappa koncert kerül színpadra klasszikus zenei hangszerekkel zenélő kamara, vagy szimfonikus zenekarok, híres karmesterek előadásában. Több, mint 20-ra tehető mára az ilyen jellegű zenekarok Zappa albumjainak a száma.
Rockzenésznek nevezni Frank Zappát, olyan, mint Mahlert karmesternek, vagy Tolsztojt háborús regényírónak.
Azt hiszem, időben ment el. Itt hagyta nekünk még hattyúdalaként a Yellow Sharkot, archívumában a mérhetetlen és még feldolgozatlan kottát és felvételt, majd fogta magát, felment a zenészhaverok közé.
Ha élne, rosszkedvűen ünnepelné ezt a napot, utálná a XXI. századot, kivéve a Blue Ray technikát és a sokpontegyes hangvisszaadást. Meg a jó zenét, csak egyre kevesebb születik... Sablonra faragott és fényezett álcsillagok annál inkább.
Zappa zenéje és életfilozófiája erre is jó, tisztán látni ebben a rózsaszínű, de erősen fingszagú médiacirkuszban.

Erősen gondban voltam, mivel illusztráljak. Ekkora zenei hagyatékból nehéz a megfelelőt kiválasztani. Véletlenül találtam rá erre a felvételre, ami egy nagyszerű videó- és hangmix a Strictly Genteel-re (Szigorúan Előkelő, az én értelmezésem szerint.) Az alap a 200 Motels film és a '71-ben rögzített zene. Erre épül rá a Londoni Szimfonikusokkal 1981-ben készült felvétel és belelopva a a '88-as Make Jazz Noise Here albumból a darab részlete. Igazi boszorkányüst. Frank átfogó zenei világa, képzelet világa, szervező és rendező egyénisége és vitriolos humora, egyben. Hiányzol és mégsem, mert mindig van mit hallgatni Tőled, és hagytál még hátra elég sok meglepetést...

Five Peace Band (Chick Corea&John McLaughlin

2010. december 11., szombat

Comments: (3)

 
Érdekes a név szójátéka, bár lehet, hogy csak én értelmezem így. A "piece" (rész) angol szó átértelmezése a Békére...
Milyen furcsa ezt így leírni, hogy a jazz két nagy öregje, hiszen lassan 40 éve ez a két nagyszerű zenész jelenti számomra (Miles Davis) mellett a jazz-t, amit igazán szeretek elmélyülten hallgatni.  Fiatal zsenikként röppentek ki a Bitches Brew sessionökből. Megint összeálltak, és bármikor megteszik, valami újat alkotnak. Bevették maguk mellé a szaxofon fenomént, Kenny Garrettet, aki – ugyanúgy, mint ők – Miles szárnyai alól indult el a hírnév felé. Őt több mint 20 évvel ezelőtt láttam Miles utolsó TV felvételén, és már akkor lenyűgözött. Az ütős Vinnie Colaiuta sem először adja a ritmust John, vagy Chick  mellett. A basszeros Christian McBride-ról azonban nem tudok semmit, neve és munkássága számomra eddig ismeretlen volt. Stúdió lemezt nem vettek fel, viszont majd kétéves koncertsorozatukról kiadtak egy dupla CD-t, ami tavaly Grammy-t jelentett az instrumentális jazzkoncert kategóriában. Egy kis – sajna elég gyér – látványt nyújtanék ízelítőül, a zene azonban méltán kárpótolja a pocsék videótechnikát.



Félelmetes a dobos "Cobhami" ritmusözöne, Garrett megbölcsesedett, ám mégis szuggesztív játékmódja, Chick és John kiteljesedett magabiztossága. Jól ismerem mind a kettő zenei életművét, és igazából azért szeretem őket, mert képtelenek beszűkülni egy irányzatba, bármiben otthon érzik magukat, legyen az klasszikus hangszerelésű zene, indiai, vagy spanyol népzenéből táplálkozó műfajok, a jazz bármely irányzata és még a kortárs zene is.
Sokrétűségüket szeretném érzékeltetni erről a dupla lemezről kiválasztott, számomra legizgalmasabb számmal, a talányos című Hymn to Andromeda-val (napok óta hallgatom, nem tudok vele betelni). A több részre tagolt, több mint 27 perces darab nagyszerű példa a zenészek sok irányú szellemi táplálkozásáról. Chick kifinomult zongora bevezetője és a  vonózott bőgő szelíd dünnyögése elragad a Földről, ki az Univerzumba, ahová esendőként megérkezve John jajgató-síró gitárja kér eligazítást. Innen száguldás kezdődik a határtalanság határai között. A ritmusszekció mantrázó hullámzása felett Kenny szaxofonja éteri zsolozsmába kezd, ami extázisba emelkedik az egész szám csúcspontján. S mégsem őrjöngésbe, valamiféle átszellemült érzésbe, amitől elcsuklik a hang és dadogva keresi a szavakat arra, amire nincs is. (Egyszerűen képtelenség nem becsukott szemmel, mozdulatlanul hallgatni...) Egyszerre viaskodik bennünk a zenével együtt a démon az angyallal. A szaxofon elhaló kifulladásával éledünk és hagyjuk ott a dimenziók rengetegét. Chick csillagsziporkázású zongora futamai elnyugtatnak és visszahoznak oda, ahonnan indultunk...

Texte alternatif

 

Egy kis epizóddal zárnám ezt a hosszúra nyúlt bejegyzést. Egy megkapó duettel, ami bepillantást nyer Chick Corea és John McLaughlin műfajokon átívelő nagyságába.

Amikor a zenének vége (In memoriam Jim Morrison)

2010. december 8., szerda

Comments: (6)


Ma lenne 67 éves a rock örökös poétája, bálványa, az egyik legkarizmatikusabb énekese  és előadója, Jim Morrison. A Doors nem lett volna az nélküle, amivé vált, és Ő sem lenne ma az a Doors nélkül, aki rockgenerációkon átívelve a mai napig minden korosztály fogékony rétege zeneszeretetének kihagyhatatlan része. Bár a zene végéről énekelt a Gyíkkirály második lemezükön és majd minden koncertjükön, a zene – és amit Ők is teremtettek – örök, és ebben jelentőségük megkérdőjelezhetetlen.



A szám fordítása Földes (Hobó) László versezetében

A zenének vége, a zenének vége, babe.
A zenének vége, oltsd ki a fényt,
Oltsd ki a fényt, oltsd ki a fényt!

A zenének vége, a zenének vége, babe.

A zenének vége, oltsd ki a fényt,
Oltsd ki a fényt, oltsd ki a fényt,

Mert furcsa barát a zenéd,

Táncol a tűzben, mint illenék,
Egyetlen barátod a zenéd. Míg jön a vég,
Míg jön a vég, míg jön a vég, míg jön a vég!

A feltámadók névsorából húzz ki engem,

Igazold az alibim a börtönömben, pár barát még benn vár.
A tükörben az arc nem hagy,
Az ablakban a lány nem kap.
Az élők tora, kiállt a lány.
Valahol kinn vár rám.

Mielőtt elnyel engem, mielőtt a nagy álom elnyel engem,

Hallanom kell, hallanom kell, hogy sír a lepkekirály.
Gyere vissza, karom téged vár!
Elfárasztott minket a túl sok csavargás.
A földig hajtott fejű várakozás.
Játszik egy nagyon szelíd hang,
Nagyon közel, de távol még,
Nagyon halkan, és nagyon szép,
Jöjj ma még! Jöjj ma még!
Jöjj ma még! Jöjj ma még!
Jöjj ma! Jöjj ma még!
Jöjj, jöjj, jöjj, jöjj, jöjj,
Jöjj, jöjj, jöjj, jöjj,

Mit tettek veled, óh, Föld?

Mit vétett nekik a gyönyörű nővér?
Szétdúlva, kifosztva, meggyalázva,
Fekszik a hajnal oldalán.
Befonja testét a sok szögesdrót.
Drót, szögesdrót.

Játszik egy nagyon szelíd hang.

A fejed a földre hajtsd!
Játszik egy nagyon szelíd hang
Szinte suttog, szinte sír.
Szinte suttog, szinte sír.

Azt hittem az én szívem mindent kibír.

A világot akarjuk! És most!
A világot akarjuk! És most!

A világ kell és most, most, most, most, most.

Perzsa éj! Lásd a fényt!
Perzsa éj! Lásd a fényt!

Jézus! Jézus! Ments meg! Jézus!


A zenének vége, a zenének vége, babe.

A zenének vége, oltsd ki a fényt,
Oltsd ki a fényt, oltsd ki a fényt,

Mert furcsa barát a zenéd.

Táncolj a tűzben, mint illenék.
Egyetlen barátod: a zenéd.
Míg jön a vég! Míg jön a vég!
Míg jön a vég! Míg jön a vég!


Elhozta magának, abból a tudathasadásból fakadóan, amit az okozott, hogy, nem a költő, hanem a rocksztár előtt borult le életében és még nagyon sokáig a világ...

Megkésve (Jaco Pastorius)

2010. december 3., péntek

Comments: (2)


Mostanában mindenben késésben vagy feledésben vagyok. Szegény líbucot sem köszöntöttem fel nevének napján (Kati, bocsásd meg, minden nap jót kívánok Neked, és valahogy kárpótlom!).
A Hangtárnok figyelmeztetett, igaz Ők is  másnap, hogy december 1-én volt Jaco Pastorius születésnapja. Az égi zenészek szerintem már nagyon várták fel maguk közé, ezért szervezhették úgy a sorsát, hogy a kelleténél előbb távozzék ez a zseniális fiatalember. Első, 1976-os szólólemezének első számával, Miles Davis örökzöld Donna Lee-jének virtuóz interpretálásával emlékeznék rá. Ez a rövid klip mindennél többet mond...



Csak összehasonlításul, érdemes átlinkelni az eredeti számra. Jó hallgatni a bebop sodrását és látni Charlie Parkert a fiatal Miles Davisszel.

http://www.blogger.com/post-create.g?blogID=4864871607701449983