A Tánc Világnapjára – Maurice Bejart: Tavaszi áldozat (Igor Stravinsky)

2010. április 29., csütörtök

Comments: (4)

Nem is találhatnék méltóbb összeállítást a mai nap tiszteletére, mint Maurice Bejart zseniális, 1959-es Tavaszi áldozat koreográfiájának ezt az időtlenül utánozhatatlan 1970-es felvételét. A négy részletben végig nézhető teljes anyag önmagáért beszél, nem nagyon akarom a saját véleményemet hozzáfűzni, csak a darabról néhány szót szólni.

Igor Stravinsky művét 1913-ban mutatták be a Párizsi Operaházban a Balett közreműködésével. A bemutató óriási botrány közepette zajlott, az előadást nem is tudták befejezni. A hívők és az ellenzők a nézőtéren összeverekedtek.
A téma egy szibériai pogány rítust dolgoz fel. Északon a klíma miatt nagyon rövid a vegetációs idő, így a tavasz pontos érkezése nagyon fontos volt az ott élő törzsek számára a földművelés szempontjából. Ha a tavasz késett, egy szüzet áldoztak fel az Istenek segítségének az elnyeréséért.

Minden táncosnak, tánc- és zeneszeretőnek!

Lotus Feet (John McLaughlin - Paco de Lucia

2010. április 28., szerda

Comments: (3)

A Lotus Feet John Mclaughlin egyik legmegkapóbb szerzeménye. Legismertebb verziója az első stúdióalbumos megjelenése volt az Inner Worldön, bár az intrója elhangzik a Shakti egy korábban jegyzett koncertlemezén. Ezenkívül számos különféle változatban hallható tőle az azóta megjelent albumain. Teljesen véletlenül találtam meg egyszer a YouTube-on ezt a változatot (most persze órákat kerestem), aminek végtelenül megörültem...



Eleve azért, mert McLaughlin mellett a másik szeretett és nagyra tartott gitáros a számomra Paco. Biztos ugyanazért, mint John. Egyikük sem szűkül bele a saját főműfajuk keretei közé. Johnnak talán egyszerűbb ez a nyitás, hiszen egy szabadabb műfaj felől érkezik. Ezért talán nála nagyobb a szórás. Ezalatt nemcsak a jazzen belüli végtelen stílusskáláját értem, hanem remek szerepléseit a rock, az indiai és a klasszikus zene területein is.
Paco a flamencon belül az összes lehetséges (és ez bizony nagyon sok) irányzatban otthon érzi magát. Ugyanakkor az egyik legizgalmasabb lemezén, a Hispanoamerica-n egy egész más, a latin-amerikai, könnyedebb zenei világba visz el minket. Fellépései különböző híres jazz gitárosokkal nagyon ismertek, és méltán népszerűek. Klasszikus zenei kirándulásai pedig szinte unikumként hatnak. De Falla feldolgozásaiból álló önálló albuma az egyik legjobb, Joaquin Rodrigo Aranjuez concerto-ja az Ő gitárjátékával pedig egészen különleges élmény.

Ennek a felvételnek a zenei élményen és a különlegességén felül még az érdekessége, hogy McLaughlin flamenco technikával, vagyis az ujjaival penget. Elég sok felvételét ismerem, még nem láttam, azon 4 koncerten sem, amin szerencsém volt ott lenni. Nem csak én nem hittem a szememnek. A YouTube oldalon az egyik véleményező sem: "holy F*uck! one of the only tms i've seen Mclaughlin playing with his fingers!!" Mindenki értelmezze úgy, ahogy akarja (a tms-t én sem tudom, talán a themselves rövidítése?), a lényege az én megelőző mondatomban is ott van.

A klipet Sháminak küldöm szerettel, nemcsak azért mert nagyon szereti, hanem a mai nap miatt is...
(Nem véletlen a lejátszó színe sem :)

Zenei átalakulás 1. For Your Love (Yardbirds/Humble Pie)

2010. április 27., kedd

Comments: (0)


Időnként szeretnék olyan zenei párokat összehozni egy posztban, amiben egy korszakosan klasszikus darabot egy későbbi feldolgozással együtt szeretnék bemutatni. Olyan párosításokat keresek, amik nem a róka újabb bőrének a lehúzása miatt születtek, hanem a nagy elődök tiszteletéből.
A For Your Love a Yardbirds egyik legnagyobb slágere volt.



A Yardbirds mindenképpen jelentős zenekarnak mondható. A Stones és az Animals mellett ők voltak azok, akik nagyon korán, már 1963-ban a rythm&blues mellett kötelezték el magukat. Olyan gitárosok indultak innen, mint EC, Jeff Beck és Jimmy Page. Ugyanakkor lebegtek a populárisabb zene határai között is. Clapton azért is húzott el hamar innen Mayallhoz. Ezen a TV felvételen már Jeff Beck van a helyén. Mindenesetre a végleges feloszlás után azért kinőtt innen egy-két új zenekar még. Elég csak a Renaissance-t említenem. Amit az előbb említett gitárosok által alapított későbbi bandák és az Annie Haslammal fémjelzett, ún. klasszikrockot játszó zenekar jelentett, a között a két véglet között kereste az utat a Yardbirds.

1969-ben alakult meg a Humble Pie (mint ma megtudtam "Szerény Lepény", Komjáthy Gyuri még "Őzhús pástétom"-nak fordította őket :) nevű szupergroup. Az akkor már jó nevű Herdből, Small Faces-ből és a Spooky Tooth-ból jöttek a tagok, és nagyon hamar a sikeresek közé zenélték magukat. Nagyon szeretem őket, meg is fognak érdemelni egy külön posztot, de most maradjunk a For Your Love-nál. A '90-es évek elején beszereztem egy műholdvevő rendszert, ha már lehetett. Ott futottam bele a német közösségi adókon a '60-as, '70-es évek fordulóján forgatott Beatclub TV műsorok ismétlésébe. Ott hallottam először ezt a számot a Humble Pie-tól. Egyszerűen lenyűgözött! Unplugged 1970-ből. Annyira átlényegítették a számot, hogy nem is ismertem fel, csak később, hogy ez mi is. 5 év van a két verzió között, és a zenei tartalom nagyon jellemzi, hogy hová fejlődött a korai beatzene. Steve Mariott (az egyik kedvenc rockhangom) tele van szenvedéllyel, Peter Frampton gitárja varázslatos, Gerg Ridley nagyon érzékien pakol alájuk az akusztikus basszal, Jerry Shirley pedig pont azt üti a darab alá, amit kell, ennél jobban, akkor, ott senki nem tudta volna.
Nagy kincs ez a felvétel...

Hallottad? (John Mayall - Eric Clapton)

2010. április 26., hétfő

Comments: (7)

Mizó majd közli talán, hogy mivel lepjem meg, Duendéről nem tudom, milyen zenét szeret, talán ő is vall. Libuc viszont kért, az avatarja is visszakerült, beteg is... Nosza, itt egy Mayall!


A felvétel az Öreg 70. születésnapi koncertjén készült 2003-ban. A DVD nekem is megvan, terveztem is, hogy youtubeosítom ezt a számot. Sajnos az ott lévő anyag meg van vágva. Egy nagyon finom Hammond szólót kihagytak belőle, meg egy kicsit feledhető pozan imprót is. Korlátozva van a feltöltött anyagok időtartama, biztos azért és még így is le van keverve a darab vége. Azért talán ad valamit vissza a koncert hangulatából és libuc bajaira is gyógyír lehet. A Clapton előtt szólózó testesebb gitáros Mayall régi tanítványa. Amikor itt koncertezett először a Kisstadionban (85-85?), akkor mutatta be. Már akkor ígéretes volt, ezen a koncerten meg még további finomodásról bizonyít. Clapton... egyszerűen zseniális. Zotyó barátom nagy EC-fun. Amikor lepörgettem neki ezt a számot a pozanos rész alatt kicsit el kezdett unatkozni. Majd belépett Clapton, és leesett az álla. Csak ennyit mondott: Ez egy Isten. Kicsit sarkos ugyan, de első reakciónak elfogadható. Tény, hogy ilyen finom, érzelemdús szólót én sem nagyon hallottam tőle.
Az Öreg meg azt bizonyítja, hogy a zene kortalan, a blues meg örök :)

Mindannyian (Miles Davis)

2010. április 25., vasárnap

Comments: (8)

Első bejegyzésemmel önkéntelenül is a blog első követőjének (és Tartozékának) kedveztem. A másodikkal magamnak, még ha ez önzésnek is hat. Ezzel viszont Krisztiánnak szeretnék.


Persze magamnak is. Miles Davist a jazz legnagyobb géniuszának tartom. Folyamatos út kereső és megújuló volt. Korszakai a jazz és az egyetemes zene szempontjából is a legfényesebbeknek tekinthetők. Fiatal tehetségeket támogató és útnak indító tevékenysége pedig azt hiszem, példa értékű. (Példa nélkülit nem mondhatok John Mayall miatt, szerencsére.)
Amikor Syriusra kezdtem járni, akkor kezdett érdekelni a jazz. Működött akkor egy remek üzlet, a Csehszlovák Kultúra boltja. Mondták, hogy lehet kapni licenszben nyomott ami jazz lemezeket. Zömben persze cseh lemezek voltak a boltban. Néztem is, mint a moziban a Jazz Q Praha, meg a Jirzi Stivin, stb. nevekre, később azonban rájöttem ezeknek is az ízére. Volt egy Miles Davis album, a MILES SMILES.

Akkor már nem is volt a Nagy Quintett, nem is tudtam róla semmit. Már rég a fúziót nyomta, '71-ben. Ma persze az összes CD-jük megvan. Feltettem otthon, és nem estem seggre. Első hallásra a Circle, meg a Footprints kicsit megérintett, de nem nyűgözött le. Aztán lett saját lemezjátszóm, és kicsit másként szóltak rajta a bakelitek, mint a bolgár rádióba erőltetetten. Azon már klasszikus zenét is érdemes volt hallgatni. Ravelhez, majd később Bartókhoz is megtalált kulcs kinyitotta a gátakat a jazz előtt is. Nem csak jobban szólt a MD lemez, de kezdtem érezni is, hogy miről – hogy lehet benne gyönyörűséget találni. Ma csak igazán! A MILES SMILES SACD kiadása nagyon telítetten, részlet gazdagon szólal meg otthon. Az hogy rátaláltam Miles-ra, engem is sok névhez vezetett el a jazz világában. Neki köszönhetek egy rakás máig rajongott előadót és lemezt, de lesz még itt időm ezekről vallanom.

Most azonban a nagy quintett egy TV felvételét választottam, az első találkozás miatt. Talán vannak a gyűjtőhelyen jobbak is ennél, de Miles szólója ezen a felvételen varázslatos, megéri a gyengébb hang- és képminőség ellenére is végig nézni. Mindannyiunknak...

Századforduló (Yes)

2010. április 24., szombat

Comments: (2)

A GOING FOR THE ONE akkor jelent meg, amikor katona voltam. Már hallottam a híreket, hogy összeállt megint a banda és új lemez is készült. A RELAYER akár mennyire is jó volt, különösen a Gates of Delirium és a To Be Over tekintetében, Moraz kissé jazzes hozzáállása nem a YES profilja. Egy barátom jelezte, hogy már megvan neki a lemez. Alig vártam a szabit, hogy átrongyolhassak meghallgatni.
A mai napig azt mondom, hogy egy remek korszakot összefoglaló album ez, úgy ahogy van.
Akkor a címadó dalért és a Paralels-ért voltam oda. Aztán ahogy megvettem az újrakevert CD-t az itt illusztrált, nagyon mély érzésű szám és az Awaken vált az elsőszámúvá.



Hallgassátok szeretettel a Turn of the Century-t, és ha van kedvetek, olvassátok el az Awaken által inspirált bejegyzést.

A zenéről mindent (Frank Zappa)

2010. április 23., péntek

Comments: (4)

"Az információ nem tudás, a tudás nem bölcsesség,
a bölcsesség nem igazság, az igazság nem szépség,
a szépség nem szerelem, a szerelem nem zene.

A zene a legjobb."

Frank Zappa, Joe's Garage, 1979



Bár elsősorban fotósként ismerszem, újabban tollnokként és bloggerként is. A zene azonban az a műfaj, amiben mindig is éltem. Kitölti az életemet, a fejemben állandóan zene szól. Amióta a blogolásra adtam a fejem, és a Youtube-ra is elkeveredtem, foglalkoztat egy tisztán zenei blog elindítása. A bejegyzés címnek megfelelően: A ZENÉRŐL MINDENT.
A gerincet vélhetően a 60-70-es évek progresszív zenéje fogja kitölteni, de kalandozni szeretnék a jazz és a klasszikusok birodalmában is. Nem elemezni kívánok (nincs is hozzá képesítésem, ezért kérem a kottatudorokat, ne röhögjenek ki a fejléc "dallamáért"), csupán az érzéseimről, egy-egy darab szeretetéről szeretnék írni. Minden korosztályt szívesen látok az oldalakon. Akinek ismertek lesznek, amiket felrakok, azért, akiknek meg nem, hátha a megismerésen keresztül meg is szeretik őket.
Sokat gondolkodtam azon, mi legyen az első bejegyzés zenéje és témája. Igazán Yest szerettem volna, hiszen ők az elsők a számomra. Aztán csak Frank Zappára esett a választásom, hiszen a XX. század második felének (szerintem) legnagyobb zenei géniuszától idézett soroknál keresve sem találhattam volna jobb felvezetést. Így adott volt, hogy a Joe Garázsából emeljek ki egy zenei illusztrációt, FZ egyik legérzelmesebb gitárszólóját a Legjobb Banda élén, hűen a kijelentéshez:
"A zene a legjobb."