A hónap lemeze elé – Humble Pie - Performance Rockin' At The Fillmore (1971)

2010. augusztus 11., szerda

-
Augusztus kiemelt hónap a számomra, csillagjegyem miatt. Erre a hónapra terveztem kedvenc rockkoncert albumon bemutatását. A Humble Pie munkásságát sokáig csak ebből a lemezről és a Peter Frampton távozása után Clem Clempsonnal, a Colosseum addigi gitárosával kiegészülten készített Smokin'-ról mérhettem le. Az ezt megelőző stúdió albumaik szinte hozzáférhetetlenek voltak. A CD korszak hozta meg a teljes képet a számomra. Az előbb említett két lemez elég erőteljes rock hangzású, így igen kellemes meglepetés volt a később megismert albumokon a zenekar sokrétűsége, színes hangzás világa.

A Pie 68-69 fordulóján alakult három igazi vezéregyéniségre. Steve Mariott lehet, hogy nem a legjobb  gitárosa volt a rocknak, de énekhangja, színpadi egyénisége mégis kiemelkedő alakjává teszi. Már a Small Faces-ben is nagyon szerettem. Az új zenekarban azonban felszínre kerülhetett igazi énje.



Peter Frampton a Herdből érkezett. Ezt a csapatot és őt sem nagyon ismertem. A Humble Pie-t megismerve azonban már előre szembesülhettem a később olvasott és hallott véleményekkel, nagyszerű gitáros, sajátos énekhanggal, ugyanakkor színpadi rátermettséggel is.



A basszusgitár Greg Ridley-vel csapódott hozzájuk a Spooky Tooth-ból. A másik két, inkább a slágeresebb beatet képviselő zenekar mellett, a Tooth a progresszív ágazatban nyomatta a nótákat.



Nincs hír arról, akartak-e valamelyik híresebb csapattól jónevű dobost maguk mellé. Én azt tartom valószínűnek, hogy Jerry Shirley, az akkor 17 éves dobos tudatos választás volt. Képességei és sokoldalúsága nagyszerűen passzolt zenei elképzeléseik mellé.

A Humble Pie hangzását alapvetően meghatározta a két szólógitáros felállás. Bár Frampton számított első gitárosnak, Marriott sajátos, torzított akkordozása és eltérő szólózásai különleges hatást teremtettek, nem beszélve zenészi sokrétűségéről, hiszen sokszor nyúlt át a billentyűs hangszerekhez, vagy kapta fel a szájharmonikát. Énekhangja pedig az egyik legérdekesebb a rockban. A három gitáros váltott, vagy kórus éneklése is sokat emelt a számok hangzásán. Rythm and blues alapú sajátos rock muzsikát teremtettek, és egy csak rájuk jellemző stílust.



Remek koncert banda volt. Stúdióalbumaikkal szinte ellentétes stílusú és töltésű hangzással, mindig fergeteges hangulatot teremtve. Erre legékesebb bizonyíték a fenti klippel szembeni alábbi és a hónap lemeze tárgyát képező koncertalbum is a balsávban.

---------------------------------------------------------

Kapcsolódó zenék

Bár már nem Framptonnal, hanem Clem Clepsonnal egy jellemző koncertrészletet szeretnék bemutatni, hogy látványvban is részesülhessünk azzal a hangulattal, amit a Humble Pie a koncertjein teremtett.



A külön oldalon említem az As Safe As Yesterday-t, de egyébként is szeretném bemutatni, mert az egyik kedvenc stúdiófelvételem velük. Ugyanakkor itt a helye a Pie másik oldalának is, a balladaszerű, visszafogott hangvételű lírát képviselő Earth and Water Songnak. Összehasonlításként válogattam ennek a blokknak a végére a '69-ben, a legendás Whiskey and Go-Goban rögzített koncert CD-ről az I Walk Gilded Splinters-t. Ez hallható a két évvel későbbi albumon is. Itt rövidebb verzióban, és érezni még a zenekar koraiságát. A későbbi koncerten a szám nagyobb lélegzetű és kifinomultabb. Az összhang is meggyőzőbb, de mindenképpen kuriózum.

Texte alternatif

2 megjegyzés:

líbuc írta...

Te jó ég! Én ezt a bandát nem ismertem, nem is hallottam róla. Hogy maradhatott ki az életemből?

Vajda János írta...

Jól van, holnap összecsomagolom az életművüket Neked :)

Megjegyzés küldése