Rockboszorkák

2010. november 24., szerda


A hölgyek a rockszínpadon mindig különleges élményt adnak a rajongóknak. A pasik elementáris jelenlétét bizonyos fajta finomsággal, jobbára a külső és belső szépségükből adódó kisugárzással ellensúlyozzák. A rock zene dinamikája a női lágysággal (vagy néha az erőteljes szellemi keménységgel) érdekes ötvözetet eredményez. Ezekből válogatnék most, bevallottan személyes és nosztalgikus indíttatásból.
A sort a Jefferson Airplannel kezdem. A san francisco-i pszichedelia egyik legjelentősebb képviselője volt ez a társulat. Első lemezük után csatlakozott hozzájuk Grace Slick. A titokzatos szépségű és egyéniségű nő olyan plusz töltést adott a zenekarnak, ami elindította őket a világsiker felé. Grace hangja talán nem a legiskolázottabb, de szenvedélyes előadásmódja és különleges szépsége mellett ez igazán elsikkad. Kevés jó minőségű felvételt lehet fellelni, a rövid White Rabbit talán megerősít állításomban.

A hatvanas évek közepe volt az időszak, amikor az addigi beat mellett felütötte a fejét az amerikai blues-ból és jazz-ből táplálkozó új generációs zene, a rythm & blues. Egyre igényesebb, magasabb hangszeres tudást igénylő számok születtek az új zenekaroktól. Ezek egyike volt az angliai Brian Auger and the Trinity akikhez csatlakozott Julie Driscoll énekesnek. Brian Auger kiváló orgonista volt, méltatlanul került később a süllyesztőbe. Miként a zenekar is Julie-val, ezzel a remek hangú nővel együtt. Egy ritka, ám annál vérbőbb koncert felvétel után nem mehetek el a csapat legismertebb száma mellett sem el.


Ugyancsak a ködös Albionban alakult a Stone The Crow nevű társulat, Maggie Bell énekesnővel az élén. Erőteljesen blues alapú számokat szereztek, amihez Maggie karcos hangja remekül illett. Ma fellelhető lemezeik féltett darabjai a gyűjteményemnek. A már sokat említett lemezkölcsönzőből hoztunk ki egy gitár válogatást. Azon hallottuk Gyurival együtt először az itt bemutatott dalt.

Nem akarok kis hazánkhoz sem hűtlen lenni. Zalatnay Cini volt talán az egyetlen olyan hazai énekesnő annak idején, aki a sláger, vagy a beat éneklése mellett  engedett az újabb hullámoknak is, és az akkoriban legrockosabb Metróval készített néhány komolyabb hangvételű számot is. Ezek egyike volt a Zöld borostyán, ami nagy kedvencem volt, bár a Driscollos utánérzés erősen fülbeötlő.

Lehet ez az összeállítás teljes Janis nélkül??? Azt hiszem nem! Sokat nem is kell azt hiszem ennél résznél papolnom. Csupán annyit szeretnék, elég hosszas keresgélés után sikerült olyan  viszonylag jó minőségű felvételt találnom, amivel talán újdonságként is léphetek elő látogatóimnak.

Ha már Amerika, Joni Mitchell!!! Ennek az összeállításnak kétség kivűl a legjelentősebb alakja. A mai napig koncertezik, változó hangjához megtalálja a mindig megfelelő műfajt és előadásmódot. Sokoldalú személyiség. Számainak zenéjét és szövegét maga írja és hangszereli. Gitározik és zongorázik is az éneklés mellett, de fest és fotózik is. Lemezeinek borítóit mag tervezi. Először a Band (Bob Dylan kísérőzenekara) búcsúkoncertjéről készült Scorsese filmben láttam és hallottam. Addig csak tudtam, hogy létezik, egyedül a Woodstockot ismertem, de azt is a CSN&Y-tól. Kijött a színpadra egy elsőre nem igazán vonzó nő, aztán megpendítette a gitárját, dalra fakasztotta a száját és egy pillanat alatt megszépült. Nem akartam hinni a komplex látványnak. Azóta szinte a teljes életművét ismerem, és bátran állíthatom, hogy a korszak egyik legnagyobb zenei egyénisége. A filmből választottam a részletet.

Röpködök itt az óceán felett, de már Angliában maradok. A Yardbirds feloszlott a hatvanas évek végére és két tagja Keith Relf és Jim McCarthy új bandát hozott össze Rennaissance néven. Ebben többek között tag volt John Hawken a Nashville Teens zongoristája is és az énekesi posztot Relf nővére, Jane töltötte be. Az első két lemez követte az előd zenekar útját, némi folk és klasszikus ötvözéssel, de nem igazán volt sikeres (pedig szerintem ezek az igazán jók). A zenekar folyamatosan teljesen kicserélődve érte el 1971-re a későbbi sikeres formációját. A szerencsés fordulat a remekül eltalált énekesnőnek, Annie Haslamnak és a nagyívű, szimfonikus zenei felépítéseknek volt köszönhető. Néhány igen nagy és emlékezetes számot hagytak határa a hetvenes évek végéig tartó fényes időszakukból. Sajnos, ebből alig találni koncert felvételt, remélem ez a rövid szemelvény visszaad valamit Annie egyedülálló egyéniségéből.

Szándékosan hagytam a végére, a számomra is csak később megismert Curved Airt. Énekesnőjük, Sonja Kristina varászlatos szépségéről hallottam csak akkoriban, még varázslatosabb hangjával és a zenekar különleges hangulatú számaival a CD korszak eljövetelekor sikerült megismerkednem. Egy a Beatclubban és egy 1972-ben, a belga TV-ben felvett műsorból válogatok két számot, de kénytelen vagyok mellékelni csak mp3-on első lemezük, az Airconditioning kiemelkedő darabját, a Situations-t, hogy érzékeltetni lehessen az énekesnő szépsége és hangja mögött meghúzódó nagyon tartalmas zenét. Azt hiszem, gazdagabb lesz az élmény a szám mögé odaidézett arccal...




Texte alternatif


Ez az összeállítás a letűnt időkből táplálkozott, de okvetlenül sort kerítek a későbbiekben a ma rockjában is fellelhető, számomra érdekesnek talált énekesnőkre...

7 megjegyzés:

Vajda János írta...

Boszorkánynak nevezem a számomra vonzó, azaz egyben okos és különleges nőket. Tehát hölgyeim, a címben nincs semmi negatív értelmű szándék a részemről :)

Mácsai Ferenc írta...

Írod, hogy "bevallottan személyes és nosztalgikus indíttatásból" ez egy válogatás, és aztán amikor megláttam a szövegben a Jefferson Airplane nevét, hirtelen eszembe jutott egy énekes-gitáros nő. Fülig szerelmes voltam a hangjába tinédzser korom végén, talán ismered . Igaz ugyan, hogy nem nagyon lehet rock énekesnek nevezni, de igazi nagy boszorka ami a hangulat varázslást illeti. Köszönöm ezt a posztot, most megyek zenét hallgatni, mert pár nevet nem is hallottam még a bejegyzésedből.

Trinity írta...

köszi ezt az összeállítást, jó párat én sem ismertem, várom a folytatást.

Vajda János írta...

Igen Feri! Ismerem :) Nem csodálom, bár nekem erősen befolyásoló, hogy milyen zenét ad elő :) Köszönöm Trinity, örülök, hogy újra itt vagy és meglepetést is tudtam okozni :)

pongi írta...

A The Band, Utolsó valcerét sikerült rögzítenem viszonylag jó minőségben. MGM magyar szinkronnal. A másolatot DVD-n eljuttatom feléd.

blogdogvagyok írta...

Itt járta. Köszönöm, jó vót. Grace Slick, igen, amit írtál róla, a szenvedély csodás belső tartalékaival. Julie Driscoll klipje nagyon megfogott, vizuálisan egyszerű és profi szerkezet. Bár hozzá hasonlítod Zalatnait kis songjában, ezt nem hallottam ki. Viszont a szám maga, érdekes, nekem a Szörényi világa kettant be, és most kimondható lett hirtelen, hogy miért nem szerettem azt soha, egyrészt a buti-öndolozó Koncz Zsuzsa miatt, másrészt a száraz folk-intellektualizmus miatt, ami oly távol van mindenféle igazi szenvedélytől, ami Janist is oly nagyszerűvé tette. Joni Mitchell - hát, igen más, nagyszerű intellektualitás, annyira nem magasztalnám e csokorban, mint Te tetted, mert más tészta.
Na szóval, jó vót, nem csalódtam, köszi.
Éjjenek a szép nők, hát még ha énekelnek!

blogdogvagyok írta...

javítások:
kattant be
önidolozó

Megjegyzés küldése