Hetven lenne...

2010. december 21., kedd


...ma, Frank, a – azt hiszem, nemcsak én gondolom így – XX. század második felének kimagasló zenei egyénisége. Zenei öröksége sokkal nagyobb annál a több, mint 60, életében kiadott albumnál, hiszen szerzeményeinek javarészét kortárs zenekari alapokra hangszerelte. Saját bevallása szerint azért adta elő rock(szerű)zenekarjaival ezeket, hogy pénzt kereshessen, és finanszírozhassa zeneszerzői tevékenységét. Mára kezdi az általános zenei szakma is elismerni zsenialitását. Egyre több Zappa koncert kerül színpadra klasszikus zenei hangszerekkel zenélő kamara, vagy szimfonikus zenekarok, híres karmesterek előadásában. Több, mint 20-ra tehető mára az ilyen jellegű zenekarok Zappa albumjainak a száma.
Rockzenésznek nevezni Frank Zappát, olyan, mint Mahlert karmesternek, vagy Tolsztojt háborús regényírónak.
Azt hiszem, időben ment el. Itt hagyta nekünk még hattyúdalaként a Yellow Sharkot, archívumában a mérhetetlen és még feldolgozatlan kottát és felvételt, majd fogta magát, felment a zenészhaverok közé.
Ha élne, rosszkedvűen ünnepelné ezt a napot, utálná a XXI. századot, kivéve a Blue Ray technikát és a sokpontegyes hangvisszaadást. Meg a jó zenét, csak egyre kevesebb születik... Sablonra faragott és fényezett álcsillagok annál inkább.
Zappa zenéje és életfilozófiája erre is jó, tisztán látni ebben a rózsaszínű, de erősen fingszagú médiacirkuszban.

Erősen gondban voltam, mivel illusztráljak. Ekkora zenei hagyatékból nehéz a megfelelőt kiválasztani. Véletlenül találtam rá erre a felvételre, ami egy nagyszerű videó- és hangmix a Strictly Genteel-re (Szigorúan Előkelő, az én értelmezésem szerint.) Az alap a 200 Motels film és a '71-ben rögzített zene. Erre épül rá a Londoni Szimfonikusokkal 1981-ben készült felvétel és belelopva a a '88-as Make Jazz Noise Here albumból a darab részlete. Igazi boszorkányüst. Frank átfogó zenei világa, képzelet világa, szervező és rendező egyénisége és vitriolos humora, egyben. Hiányzol és mégsem, mert mindig van mit hallgatni Tőled, és hagytál még hátra elég sok meglepetést...

5 megjegyzés:

mB írta...

köszönettel megénekeltem ezt - itt:

http://frankzappa.blog.hu/2010/12/21/hetven_lenne_zeneszo_b_oldal_hangtarnok

:-)

Vajda János írta...

Köszönettel veszem megtiszteltetésnek :)

Líbuc Nagy Katalin írta...

Erre csak annyit tudok írni, hogy lenyűgöző!
Jó felé vitt az a fránya véletlen.

mB írta...

fantasztikus ez a videótalálás - érdemes elolvasni az eredeti Youtube oldalon a részletes leírást, erősen gondolkozom hogy lefordítom és előtérbe tolom megint, mert lefegyverző az a munka ami mögötte van - és aminek köszönehtően úgy szólal meg, ahogy.
(Feltettem a Kill Ugly Radio honlapra is közben).

Úgyhogy közsönet ismét, remek találás!

Vajda János írta...

Örülök Kati!

Én is annak találom. Kicsit belemélyedtem én is a leírásba, megköszönöm, ha olvashatok róla egy jó fordítást. Annyit vontam le belőle magamnak, hogy csak annak lehet neki menni igazán ilyen alapos és zseniális módon, amit igazán szeretünk és tisztelünk. Szerintem Franknek is kedvére van :)

Megjegyzés küldése