Der Steppenwolf

2011. január 6., csütörtök

 
Hiszem, hogy néha azért teljesednek be vágyaink később, hogy az annak megfelelő fejjel (egyébbel) tudjuk befogadni.
Ki ne emlékezne még arra az időre a velem egyívásúak közül, amikor először robbant bele (a szó szoros értelmében) a Born to be Wild a zenére éhes fülébe? Levegőt alig kaptam, csak annyi szalad ki belőlem szó gyanánt: kik ezek? Steppenwolf! Honnan ez a név? Sikerült kiderítenem, Hermann Hesse egyik regényének a címe. Ezt a nevet sem hallottam még addig, ki ez-mi ez? Annyit kiderítettem, hogy a kérdéses regény, melynek címét ez a dögös banda magára öltötte jelmezként a nyugati ifjúság körében kultusz mű. Optimista módon keresni kezdtem a könyvesboltokban, de nem ezt, semmi Hesse-t nem lehetett fellelni.  Antikváriumokban sem. Hm, tényleg jó lehet, ha a szocialista ifjúságtól megvonják... A Sziddhártába sikerül jóval később belefutnom, és onnan Hesse rajongóvá váltam. Fokozatosan betekintést nyertem a (méltán) nagy író majdnem teljes életművébe. A pusztai farkas azonban elkerült. Jó pár éve a közeli könyvtárból ki tudtam hozni, hosszas várakozás után, valami elvetemült bűnöző azonban úgy tele aláhuzigálta és széljegyzetelte, hogy olvashatatlan volt a számomra. Nem érdekeltek egy mai egyetemista ostobaságai, akinek fingja sincs, mi volt itt 25 évvel ezelőtt, kikerülni meg nem tudtam. Az ilyen könyvgyilkost a szememmel meg tudnám ölni...
Karácsonykor leányom jóvoltából ott csillogott a fa alatt a könyv. Voltál már így ugye? Végre, annyi epekedés után karjaidba szoríthatod, ölelheted régen vágyott szerelmedet. Még nem tudod mi vár Rád, még csalódás is lehet, ezért nem is gondolsz rá. Nem is tudnál, a vágytól gerjesztett izgalom minden más érzést elnyom ilyenkor, a gondolatokat meg főleg.
Néha mazochista vagyok. A soros, még csak félig olvasott könyvet nem volt szívem félre tenni. Szerintem így tisztességes is (tudod, addig szeretőt sem váltasz, míg a meglévőtől el nem búcsúzol).
A fülszövegre Zappásan felhúztam a szemöldöm. Máig vitatott, pesszimista, kábítószerre és egyéb káros életvitelre buzdító írás. Majd meglátom... Sosem érdekelnek annyira ezek a vélemények, az másé, attól lehet az enyém eltérő. Együltömben elolvastam. Megrendített, tanított, ugyanakkor a szokásos Hesse módon irodalmi élményt is adott. Életszeretet és -vágy van benne. Amit magam is igyekszem a képeimmel megfogalmazni, sötétben erősebb a fény, a gyenge is. Erre gondoltam az első mondatban. Vajon 35-40 évvel ezelőtt ezt kaptam volna ettől az írástól? Biztos nem! Nagy részét nem is igazán értettem volna, és a hiányos  értelmezés mindig káros. Sok mindenre meg kell érnünk életünk során. Valószínűleg sokszor el fogom még olvasni. Elsőre az ember túlzottan a cselekményre koncentrál, elsiklik a finom részletek felett. Pedig minden műalkotás a részleteitől igazán az.
A zene is ilyen. Az elsőre fülembe szaladó zene elég hamar unalmassá válik számomra. Kivéve azokat, amik (újfent) Zappásan fogalmazva: "csak úgy jönnek, és jól seggbe rúgnak".
Ennek ellenére a Born to be Wildon elég hamar túlléptem, csépelgették eleget. Vannak a Steppenwolfnak ennél sokkal jobb számai, így rajtuk nem, máig a kedvenceim között vannak. Azzal a számukkal illusztrálom ezt a bejegyzést, amelyik a legjobban adja vissza a könyv számomra érzett hangulatát.
 


A zenekar egyébként John Kay énekes jóvoltából vette fel a nevet, lévén német származású, így valószínűleg nemcsak az eszmei, hanem a nemzetbeli kötődéseire is utalt. Ennek ellenére a Steppenwolf igazi amerikai zenekar volt, a szó legjobb értelmében, az igazán jó amerikai zenekarok ugyanis a mai napig különös színt jelentenek az egyetemes rock palettáján...
 

2 megjegyzés:

líbuc írta...

Igazi jó, "sűrű" zene. Már megint olyan, amit jó volt megismerni. Meg persze a korszak varázsa, ami átjön nekem, vagy nekünk, akik akkor már éltünk.
Volt valami abban a korban, ami akkor először megjelent, kicsírázott, de aztán elenyészett. Talán majd most lesz elég ereje virágba szökkenni és termést hozni.

pongi írta...

Igen a 7-es. Az első formáció vége. Nékem meg az eleje. Ez volt az első lemezük amit felvettem a sztereó ipari adásból. Még most is ezt tartom a legjobbnak. Az este persze meghallgattam az egész lemezt a netről. Kicsit melankolikus néhol. Közben meg eltelt 40-év.
Szegény Dennis Hopper sincs már köztünk.
No egész elérzékenyültem???

Megjegyzés küldése