Jazzbulvár

-
Ezt a bejegyzést nagyon szeretem, mert a benne felvonultatott zenész-embereket, zenéket és zenekarokat is. A Nő bizony nemcsak a férfiak életét tudja felkavarni, de – ha zenészről van szó – zenekarok sorsának alakulását is alaposan. Egy ilyen érdekes kapcsolódási soron szeretnék most Veletek végig menni.

Stan Getz zenekarában a 60-as évek végén feltűnt egy érdekes szépségű, varázslatos hangú nő, a brazil származású Flora Purim.

Getz érzéki szaxofon játéka mellett a hölgy megkapó egyénisége és hangja igazi csemege ezen a felvételen.

Chick Coreának elege lehetett a free-s próbálkozásokból és a 70-es évek elején – vélhetőleg Miles fúziós Kotyvalékjának (Bitches Brew) indíttatásából alakította meg új zenekarát. Ebbe invitálta meg Airto Moreirát, a szintén brazil származású, kiemelkedő képességű ütőst és vele együtt Flora-t is. Az ezzel a felállással készült két lemeznek ettől van különleges hangvétele. Corea elektronizát billentyűzése mellett Joe Farrel szaxofon játéka és a két brazil zenész temperamentuma, Stanley Clark virtuóz basszjátékával igazi etalon zene a mai napig.

Chick Corea: What Game Shall We Play Today
(Return to Forever, 1972)

 

A szelet valószínűleg Chick is csaphatta Flora-nak, de Moreira nagyobb esélyekkel indult, házasság is lett belőle, mi meg ennek köszönhetjük az Al Dimeola-val és Lenny White-tal  készült, immár Return to Forever zenekar névvel fémjelzett lemezeket, lévén az ifjú házasok, vélhetőleg személyes indíttatásokból nem kívánatosakká válhattak. Ők azonban a mai napig  boldog zenészházasságban élnek.

John McLaughlin Shakti-s kitérője után és mellett 1974-ben alaposan kibővítve újra összehozta Mahavishnu Orchestra zenekarát, amelyben Jean Luc Ponty mellett az igazi meglepetés, egy addig szinte ismeretlen ifjú énekesnő, Gayle Moran is helyett kapott. Az ebben a felállásban készült két lemez igazán kuriózumnak számít a korábbi Orchestra lemezek vérbő jazzrock hangulata mellett.

Mahavishnu Orchestra: Smile of the Beyond
(Apocalypse, 1974)

Corea felfigyelt a hangra is meg a Nőre is gyorsan le is csapta Mclaughlin kezéről mind a kettőt, elképzelhetően John nem kevés keserűségére. Gayle hangja, zeneszerzői és szövegírói tevékenysége, hangjának tönkremeneteléig kísérte a Corea lemezeket. Életét pedig a mai napig, hiszen ők is boldog zenészházasságban élnek.

Return to Forever (zene és szöveg, Gayle): Do You Ever
(Musicmagic, 1977)

Harag, ha volt is a "sértett felekben hamar el is szállhatott, hiszen Coltrain halála után, John McLaughlin 78-as szólóalbumán a nagy zenész előtt tisztelgő darabban vendégzenészként Chick Corea is szerephez jutott Stanley Clark és Jack DeJohnette társaságában. A szám egyébként igazi kincs, Coltrain legragyogóbb korszakának a szellemében. Négy zenészzseni örömjátéka. (Hallod-é a magad után hagyott hangot)

John McLaughlin: Do You Heard The Voice You Left Behind
(Electric Guitarist, 1978)

Az igazi pikantériát, zenei csemegével fűszerezve Chick Corea szolgáltatta a Tap Step albumon. Az első számban nem semmi "foursome"-ként Chick és Gayle mellett Airto Moreira és Flora Purim is a közreműködők között van. A szám igazából zenei pamfletként is felfogható lenne, de inkább meghajlásnak gondolom a másik pár származása előtt.

Chick Corea: Samba L. A.
(Tap Step, 1980)

Ne feledkezzünk meg John McLaughlinról sem. Magánélete a 80-as években elrendeződött, amikor Párizsban találkozott Katai Labeque-kel, az akkor már igen híres és legalább olyan szép zongora művésznővel. A találkozásból nemcsak közös zenélés lett, jó pár albumon is rögzítve, hanem itt is frigy, bár ezt nem tudom, hogy tart-e még, de vélhetően minden érintett a mai napig a maga, vagy páros boldogságában leledzik, ami nekünk is fontos, hiszen addig mi is jó zenéket kapunk tőlük.

Katia Labeque - John McLaughlin: Until Such Time
(Mediterranean, 1986)