Bejegyzések
Hogyan jön India Alice Csodaországán keresztül? Chick Corea és a körülmények által.
A '70-es évek közepe felé Indiában készült licenc lemezek kezdtek megjelenni a boltokban. Rosszabbul szóltak, mint a nyugati eredetik, de meglepően jó dolgokhoz lehetett hozzá jutni, és jóval megfizethetőbb áron. Leszerelésem után nem sokkal Pongi barátom szólt, hogy vett egy Chick Corea lemezt, egy ilyen indiai csodán. Corea már nem volt ismeretlen előttem. A Return Foreverrel láttam egy koncertet a TV-ben, ki is nyúltam tőle. Miles Davis fúzióiból sem volt ismeretlen. Jó jazzrock billentyűsnek könyveltem el azok alapján, amit hallottam tőle. Valami ilyesmire számítottam, miközben átvillamosoztam hozzá, és alaposan meg is lepődtem. Már a címtől és a borító fotótól elképedtem, aztán ahogy el kezdett forogni a lemez, még jobban. Amennyit tudtam angolul, megértettem, hogy a lemezt az Alice csodaországban ihlette. A történet nem volt ismerős számomra, de különösebben nem is érdekelt, a zene annál inkább. Nagyon nehezen tudtam benne elmélyedni. Még a bevezető szám úgy-ahogy, aztán jött kettő, amin mintha valami kortárs zenekar nyekergett volna egy énekelni nem igazán tudó, hisztis nőszeméllyel. A Humpty Dumptynál fellélegeztem, végre, valami, ami ha nem is jazzrock, de legalább letisztult jazz. Két hosszabb lélegzetű számban azonban kezdtem érezni valamit, ami mélyebbre nyúlt bennem, mint egy dögös elektrik dübörgés. Gayle Moran, az "énekelni nem tudó, hisztis nőszemély" megtalálta a hangját és a kuszaság is kisimult.
Aztán többet hallgattam a lemezt és kezdett összeállni a kép és a koncepció. A jazz történetének egyik legjobb lemezének gondolom. Azóta ismerem a történetet is és Corea szinte teljes munkásságát. Zenei és emberi kapcsolódásait. Most sem kívánok a történettel foglalkozni. Aki ismeri, meg fogja találni a zenében a maga emlékeit, ha meg nem, legalább befolyás nélkül hat, ha hat. Nekem 32 év után is frissnek, ötletesnek és egyedinek. Chick Corea kiemelkedő összegző képességeinek egyik legjellemzőbb bizonyítéka. Kár, hogy csak a kutyáról elnevezett szám maradt meg a repertoárokban, igaz a többit nehéz lenne koncert körülmények között előadni.
A '70-es évek közepe felé Indiában készült licenc lemezek kezdtek megjelenni a boltokban. Rosszabbul szóltak, mint a nyugati eredetik, de meglepően jó dolgokhoz lehetett hozzá jutni, és jóval megfizethetőbb áron. Leszerelésem után nem sokkal Pongi barátom szólt, hogy vett egy Chick Corea lemezt, egy ilyen indiai csodán. Corea már nem volt ismeretlen előttem. A Return Foreverrel láttam egy koncertet a TV-ben, ki is nyúltam tőle. Miles Davis fúzióiból sem volt ismeretlen. Jó jazzrock billentyűsnek könyveltem el azok alapján, amit hallottam tőle. Valami ilyesmire számítottam, miközben átvillamosoztam hozzá, és alaposan meg is lepődtem. Már a címtől és a borító fotótól elképedtem, aztán ahogy el kezdett forogni a lemez, még jobban. Amennyit tudtam angolul, megértettem, hogy a lemezt az Alice csodaországban ihlette. A történet nem volt ismerős számomra, de különösebben nem is érdekelt, a zene annál inkább. Nagyon nehezen tudtam benne elmélyedni. Még a bevezető szám úgy-ahogy, aztán jött kettő, amin mintha valami kortárs zenekar nyekergett volna egy énekelni nem igazán tudó, hisztis nőszeméllyel. A Humpty Dumptynál fellélegeztem, végre, valami, ami ha nem is jazzrock, de legalább letisztult jazz. Két hosszabb lélegzetű számban azonban kezdtem érezni valamit, ami mélyebbre nyúlt bennem, mint egy dögös elektrik dübörgés. Gayle Moran, az "énekelni nem tudó, hisztis nőszemély" megtalálta a hangját és a kuszaság is kisimult.
Aztán többet hallgattam a lemezt és kezdett összeállni a kép és a koncepció. A jazz történetének egyik legjobb lemezének gondolom. Azóta ismerem a történetet is és Corea szinte teljes munkásságát. Zenei és emberi kapcsolódásait. Most sem kívánok a történettel foglalkozni. Aki ismeri, meg fogja találni a zenében a maga emlékeit, ha meg nem, legalább befolyás nélkül hat, ha hat. Nekem 32 év után is frissnek, ötletesnek és egyedinek. Chick Corea kiemelkedő összegző képességeinek egyik legjellemzőbb bizonyítéka. Kár, hogy csak a kutyáról elnevezett szám maradt meg a repertoárokban, igaz a többit nehéz lenne koncert körülmények között előadni.
A balsávon lévő lejátszóval meghallgatható az egész lemez, a hónap lemeze oldalon pedig további gondolatokat olvashattok. Jó szórakozást!
Kapcsolódó zene:
A Humpty Dumpty egyik nekem kedvenc változata az 1986-os Chick Corea Akoustic Band Alive albumról.
A csapat egyik másik koncertjéről egy másik felvétel ezen a linken található:
http://zeneszo.blogspot.com/2010/06/6x3-duke-ellingtonoscar.html
Kapcsolódó zene:
A Humpty Dumpty egyik nekem kedvenc változata az 1986-os Chick Corea Akoustic Band Alive albumról.
A csapat egyik másik koncertjéről egy másik felvétel ezen a linken található:
http://zeneszo.blogspot.com/2010/06/6x3-duke-ellingtonoscar.html
2 megjegyzés:
Agybaj....pl II-n. Micsoda hangmérnöki munka!
Persze a zene sem mazsola. Ja és az a két szám... Sokat kell FZ-t hallgatni.
Majd egy szép napon meghallgatom a lemezem.
ÜDV. Gyuri
Bezony :) Mindenre igaz!!!
Majd szólj, megyek recsegést (is) hallgatni :)
Megjegyzés küldése