Entre dos Aguas (Paco de Lucia)

2010. május 1., szombat

Duende felé kell adósságomat "rendeznem. Persze nem esik nehezemre :) Gondolkodtam, mit is keressek neki elő. Santana-t majd később, már el van téve egy remek felvétel Claptonnal. A többi akit felsorolt, nekem sajnos nem igazán jön be. (Talán nem orrol meg rám, biztos más generáció vagyunk, de szerencsére azért vannak ízlésbeli átfedések is.) Kivévé Paco-t, meg a flamenco-t. Ez a felvétel meg egyenesen egy kivételes gyöngyszem.
Ez a zenekara az 1980-as években kísérte. Velük volt itt a BS-ben is. Életem legjobb koncertje volt. Az első részben teljesen egyedül volt kint a hatalmas színpadon. Olyan órát adott le, amitől elállt a lélegzete mindenkinek. Nemcsak zeneileg volt egyedülálló, hanem az, ahogy képes volt csupán önmagával, a gitárjátékával elvarázsolni egy kb. húszezres közönséget. A második részben meg leszakadt a BS! Bejött vele ez a csapat, plusz egy rakás flamenco énekes, táncosokkal együtt. Olyan mediterrán forróságot teremtettek, hogy a mai napig feledhetetlen a számomra. Paco de Luciát a legnagyobb gitáros egyéniségnek tartom, olyanokkal együtt, mint John McLaughlin, Szabó Gábor és John Williams.
Ezzel a csapatal egy csomó lemezt adott ki. Szerencsére mind ott lapul a gyűjteményemben. A post címét adó dal a latin-amerikai behatású szerzeményei közé tartozik. Könnyed, légies és elbűvölő. Az előadás és a felvétel meg fenomenális. A YouTube-on ezzel kommentáltam:
Paco... egy zseni, ez a bandája meg az egyik legjobbja volt.

(Ha valaki tudja a cím fordítását, nagyon megköszönném neki. Nekem nem sikerült internetes forrásokból hozzájutnom.)

4 megjegyzés:

duende írta...

Köszönöm, az egyik kedvencem tőle! :)
Agua vizet jelent. A cím pedig: ketten a vízben. Valami ilyesmi... sajna nem tudok spanyolul.

Carlos Saura Flamenco című filmjében is jágtszik, most jutott eszembe a tegnapi tánc világnapos bejegyzésedről. Nagyon szeretem azt a filmet.

És ezt a zenét is! :)

(Bowie egyébként nagyon jó. Többször kell hallgatni. :) )

Vajda János írta...

Köszönöm :) A fordítást is.
Ismerem a Flamenco-t Saurától, meg a Carmenjét is. Abban is játszik Paco. Féltve őrzött videóim. Örülök, ha beletrafáltam :)

Unknown írta...

huuuu de jo volt!!!! ha valami IGAZAN plasztikusra vagyom, mindig valami ilyesmit hallgatok. akusztikus gitart tobbnyire, mint pl a kovetkezot:

http://www.youtube.com/watch?v=oEfFbuT3I6A

(csak hogy legyen itten meg valami az egyik "oriastol". egy masik "orias" tolmacsolasaban)

Vajda János írta...

Örülök Krisztián. Ismerem a darabot. Először a Doors-tól hallottam. A Waiting for the Sun Albumukon, a Spanish Caravan szóló részébe van beleépítve a fő motívum. Akkor még nem tudtam, hogy mi ez, később, Paco-tól hallottam először az eredeti verziót, majd John Williams-től. Le is akadtam. Ez a felvétel nagyon szép.
Egyébként komolyzenei érdeklődésemet sokkal inkább köszönhetem a rocknak, mint Apámnak. Ő belém akarta erőltetni. Aztán amikor megtudtam, hogy a bálványaim hallgatnak ilyesmiket, azt gondoltam nem lehet véletlen. Zappa rendre táplálkozott Stravinsky-gól, Bartókból. Jon Anderson, a Yes agya nagy Str. rajongó, de pl. Holst Planets-ébe a King Crimsonon keresztül jutaottam el. Második lemezükön a Devil's Triangle c. darabba van beleépítve a Mars fő motívuma.
Egyébként, én is nagyon szeretem az akusztikus gitár hangzását...

Megjegyzés küldése