Zenei átalakulás 4. Tobacco Road - Nashville Teens/Animals/Jefferson Airplane

2010. május 28., péntek


A Tobacco Road miatt kölökkoromban a Nashville Teens nagy kedvencem volt. A számot Caldwille Erskin azonos című regénye ihlette, de gőzöm sincs, hogy kinek az eredeti szerzeménye. (Ha valaki tudja, hálás lennék a felvilágosításért.) Nálunk Dohány földek címmel futott mindig, de a regényben egy szó sincs dohány földekről, így maradtam én is a címben a fordítás nélküli változatnál. A Nashville Teens a korai beatkorszak egyik sztárzenekara volt, az ő interpretálásukban a szám azonban már mutatja a beathangzás átalakulását a rock felé. Ezen az 1964-es felvételen (részlet a Slágerrevű magyar címmel nálunk is vetített filmből) ez egyértelmű.



Alig egy évvel később vették fel az Eric Burdon által fémjelzett Animals-szal ugyanezt az örökzöldet, amely az egyik olyan angol zenekar volt a kevés közül, amelyik erőteljesen elkötelezte magát a blues iránt. Több klasszikust is a repertoárjukon tartottak ezekből, de saját számaikra is inkább a blues-os hangzás volt a jellemző. Nem is tudtam erről a felvételről, így számomra is igen érdekes volt a felfedezése. Jó hallani a fiatal Eric impresszív hangját egy korabeli koncerten.



1966-os, első lemezén a san fransisco-i pszihedelikus zenekar, a Jefferson Airplane is a műsorára tűzte a számot. Azért szakítottam most a szokással és három változatot mutatok be, mert annyira tetszenek az alternatívák és annyira másképp is szólaltatják meg az alaptémát. A Jeff számában ott van már az elkövetkezendő idők nagy dalainak feelingje. Felüdítő hallgatni...



És ha valaki még nem unja a dalt, idelinkelem a számomra legkedvesebb változatot a Spooky Tooth-tól. Az angol progresszív rockzenekar 1968-as albumának egyik legfeszesebb száma ez.

7 megjegyzés:

Líbuc Nagy Katalin írta...

Mindig hálás vagyok, ha valaki hajlandó egy csomó energiát fektetni olyan adatok előbányászására, amiktől szép pillanatok jöhetnek létre. Sajna, az aranymosás nem az én műfajom, nincs bennem elég kitartás ehhez. örömet szereztél a korai Nashville-lel, a blues persze nagyon bejött, a rock meg a szívem csücske, hisz abbam a korban eszméltem. /Igaz, választhattam volna az Abba-t vagy a Baccara-t is./ Érdekes, hogy a pszichedelikus változat unalmasnak bizonyult. Kösz a bányászatot!

Vajda János írta...

Élvezem, jól esik ennek a blognak a kezelése. Öröm, ha vannak páran, akik követik, akár azért, hogy újdonságokkal találják magukat szembe, vagy régi emlékeket melegíthessenek fel. Én szeretem a Jefferson Airplane-t. Ismerem a stílusukat, ezért bejön ez a változat is, méga kkor is, ha nincs benne a NT lüktetése, Burdon karcos hangja, vagy a ST feszessége. Ebben Grace Slick hangja van benne, és a belőtt hangulatú lebegés. Azért szeretem ezeket a fajta zenéket, mert nem kell belőnöm magam ahhoz, hogy valamit átérezzek a hatásból. A zene varázsol el. Nem az intellektusra hatva, hanem az érzékekre. Ajánlom Neked, hogy megértsd miről is vans szó Miles Davis Get Up With It albumáról a He Loved Him Madly darabot. :)

Líbuc Nagy Katalin írta...

Hát,... elég sok füstös, átfilózott "pszichedelikus" házibuli meg egyéb van mögöttem. Értem, miről beszélsz. Régen folyamatosan hasonló lelkiállapotokban voltam, mint amit ez a zene - a Miles Davis-es - sugall. Gyönyörű, de fáj... Arra a hiányérzetre emlékeztet, amit mindig is éreztem, míg idáig nem jutottam, ahol most vagyok. Már nem akarok így érezni.
Azt az új világot akarom, ami nem is biztos, hogy lesz /legalább is számomra/, de amiből már kaptam egy kis ízelítőt, és tudom, hogy csodálatos érzés, és nincs benne fájdalom és félelem. /FÉLelem/
Érdekes volt most a zenétől újra érezni ezt az érzést. Lehet, hogy kiesik néhány csontváz a szekrényemből?! Pedig milyen jól bezártam!:) Köszi!

Vajda János írta...

Ezekre a világmegváltó éjekre én is élénken emlékezem...
A Miles Davis szám úgy született, hogy amikor Bécsben koncertezett, a fellépés után tudta meg, hogy Duke Ellington meghalt. Állt a szálloda ablakában, éjjel és bámulta ahogy a téren vastagon hullik a hó Haydn szobrára...
Ugye az angol cím a személyes névmás miatt akár félre is érthető. Ő (férfi) szereti Őt (férfi) őrülten. Csakhogy úgy értelmezem, hogy az egyik Ő az, aki odafent lakozik.
A szeretet utáni vágy a legnagyobb hiányérzet. Igen, fájdalmas is lehet. Ennél szebben megzenésítve még nem hallottam.

Hupján Attila fregoli írta...

Azon mosolygok magamban, hogy a legutóbbi bejegyzésem címe hogy "rímel" ide...

Vajda János írta...

Attila, ezen én is mosolyogtam :)

Líbuc Nagy Katalin írta...

Szép a történet is. Jó, hogy tudsz ilyeneket.

Megjegyzés küldése