Végy egy kavicsot – Take A Pebble, Emerson Lake & Palmer

2010. május 11., kedd


A Nice-szal kapcsolatos bejegyzésem kapcsán meg kell követnem az ELP-t. A szupertrió értékállósága a rockzene tekintetében megkérdőjelezhetetlen. Keith Emerson lényegében átörökítette a Nice-ból hozott, komoly- és jazz zenei indíttatását. Csupán extravaganciája került erősebben az előtérbe, ami az új technikai lehetőségek kísérletezésében öltött alakot. Greg Lake hangszeres tudása és különleges színezésű hangja, zenei egyénisége nagyszerűen egyensúlyozta Emerson energikusságát. Carl Palmer meg a legjobb rockdobosok egyike.
A kiválasztott darab első lemezük – ha nem az egész ELP munkásságát is tekintve – az egyik legjelentősebb szerzeményük. A stúdió változat zenei váltásai a Nice fénykorát idézik, kiegészítve Lake finom lírájával és megkapó akusztikus gitárjátékával. Palmer színes dobolása pedig nagyon feszültté teszik a darab egyes, főképp az improvizatív részeket. Egy eddig számomra ismeretlen 1971-es, belgiumi koncert felvételt találtam, ami nagyon jól jellemzi a trió színpadi ötletességét.





A felvételen elég alaposan eltérnek a stúdió változattól. Nem kap akkora teret Lake szóló része, ami egy remek flamenco jellegű improvizációban csúcsosodik ki, viszont egy érdekes ének betéttel egészül ki. Emerson Fender szólója remek ellenpont a koncert zongorás futamok mellett. Az improvizációt a saját és egyéb darabokból beemelt motívumok teszik érdekessé. Palmer brillírozik. Az egész felvétel örömhangulata a legnagyobb érték. Feledteti a gyengébb kép- és hangminőséget.

Ezt a bejegyzést az ELP rajongók mellett külön ajánlom Sháminak. Ez ma az Ő napja. Remélem, tetszeni fog neki egyik kedvenc számának számára is új köntöse.

Végy egy kavicsot, és kacsáztasd meg az élet sima vízfelületén...

----------------------------------------------------------

Kapcsolódó zene:

Összehasonlítás miatt szeretném, ha itt az eredeti stúdió felvételt lehetne meghallgatni, de a Blogger a Digital Millennium Copyright Act felszólítása miatt nem engedélyezi a kérdéses szám beágyazását a bejegyzésbe. Sajnálom...

4 megjegyzés:

ShámiVamisz írta...

Ez a blogod most számomra igazán izgalmas meglepetéseket hoz. Csupa, csupa kedvencek...:), egyik kedvesebb, mint a másik!

Minden napra ajándék...:))))

Vajda János írta...

Öröm nekem, ha meglephetlek. Remélem, máshogy is lesz rá módom :)

Líbuc Nagy Katalin írta...

Hát, igen, ezért szeretem a ELP-t. Érdekes volt, hogy a sokszor hallott stúdiófelvétel után, mennyivel több árnyalat volt ebben a koncert felvételben. Végigsuhant rajtam a tűnődés, a felszabadult öröm, a bánat. Tetszett a pimasz fricska, a profi sziporkázás, az örömzene.
Köszönöm, hogy így is hallhattam ezt a számomra is kedves darabot!

Vajda János írta...

Köszönöm libuc. Gondoltam, hogy tetszeni fog ez a feltöltés Neked is. Azt is sejtettem, hogy a szám Nálad is topon van. Örülök, ha meglepetést okozhattam. A továbbiakban is ezen leszek, bár egyre önzőbb leszek a válogatásban :)

Megjegyzés küldése