Bejegyzések
A Cream feloszlása 1969-ben egy összeomlás volt a számomra. Honnan is tudhattam volna, még akkor, hogy a búcsúkoncertjükön előzenekarként debütáló csapat az első számúként vonul be később az életembe. A Yes egész munkássága alatt igent mondott az élet szeretetére, olyan bölcsességgel és zenei ötletességgel, ami csak később lehetett a számomra igazán érthető, főleg a Tales from Topographic Oceans megismerése által, 1975-ben. Egy zenekar, amely a legősibb és a legújabb vallások életfilozófiáját egyesítette a harmóniával és a rock, általuk igen sokrétűen hangszerelt feszességével. Lehet nem szeretni Jon Anderson nőies hangját. Ezt kapta ebben az életében, és ahelyett, hogy ettől frusztrálódott volna, megalkotta azt a zenét, amit nem lehet az Ő hangja nélkül ma már elképzelni.
Van a YouTube-on egy felhasználó, aki elképesztő Yes rajongó. Klipek tömegét tölti fel, és Roger Dean (a Yes albumok grafikusművésze) képi világára építve remek képsorokat szerkeszt hozzájuk. Nemrégiben töltötte fel az első Yes album egyik megkapó, lírai számát, ami a későbbi ABWH lemez Meetingjének is lehetne akár az előfutára.
Tegnap és ma, amiről mesélni, énekelni érdemes, mert már lehet, hiszen ismert, a holnapról meg elég néha csak álmodozni...
2 megjegyzés:
Egyre inkább azt hiszem, hogy meg kell fogalmazni a holnapot, nem elég álmodozni róla. Ezt annak ellenére mondom most, hogy jómagam halogatom az alapos lomtalanítást, takarítást, és annak kijelölését, hogy hol a cél. pedig ezt meg kell tenni!. Köszönet ezért a Yesterday and Today-ért, és a gyönyörű léleksimító cselló zenéért. Akkor nem értem rá írni, de én szívesen vennék komolyzenei csemegéket.
Valószínűleg igazad van... Nekem is nehéz, pedig lépnem kell.
Örülök a tetszéseidnek, különösen az Elgarnak. Lesznek :)
Megjegyzés küldése