Zenei átalakulás 3. – Four sticks (Led Zeppelin/Page&Plant)

A Zeppelin a Dased and Confuseddel robbant be az életembe. Szó szerint Elkábított és Összezavart. Az első lemezt rongyosra hallgattam. A másodikról már válogattam, arról sok mindent nyűttek el feleslegesen. A harmadiknál már fanyalogtam, aztán mára az lett a kedvenc Zep albumom. A negyedikhez is érdekesen álltam. A Stairway bármennyire is kimagasló szám, sikerült agyon játszani. A Rock & Roll volt talán az egyetlen, ami olyan örökérvényűen hangzott, mint az első lemez nótái. Ezen az albumon vannak azonban olyan darabok (miként a harmadikon is), amikben viszont jóval több volt, mint egy rockszám. Csak erre 1994-ig kellett várni, hogy megtudjuk. A bejegyzés alapja a Four Sticks, ami alapjaiban egy egyszerű, ízig-vérig Zeppes hangvételű lüktetés.



Ha valakinek elsősorban joga van átírni egy művet, az maga a szerző. A zenében erre két igazán nagy egyéniség a példa, Gustav Mahler és különösen Frank Zappa. Utóbbinak egy sor szerzeménye elérhető a maga által átdolgozott verzióiban, és itt most nem a koncert felvételekre gondolok.
A Zeppelin a '80-as évek elején szétszéledt. Próbálkoztak az újbóli összeverődéssel, több-kevesebb sikerrel, de ez már nem a '70-es évek bandája volt. Bonzo halála aztán végső pecsét lett az ügyre. Szóló lemezek, különféle jam-ek és vendégszereplések jellemezték a tagokat. Igazán Jimmy Page és Robert Plant próbálták valahogy fenntartani a Zeppelin legendáját.
Az MTV a '90-es évek elején kezdett bele Unplugged sorozatába. Ide csalogatták be a fenti két jó embert, de az Ő koncertjüket igazán nem lehetett a Bedugatlan kategóriába sorolni, a találó Unledded (Olmozatlan) címmel foglalták össze a műsort, majd később a hanganyagból készült CD-t és még később a DVD-t is.
A műsort látva ugyanúgy omlottam össze a kábulattól, mint az első Zep élmény alkalmából. De már egész másért. A zenei anyag elképesztően jó és friss, ám a hangszerelések és az egész kidolgozás valami elképesztően egyedire és zseniálisra sikerült. A Four Sticks az a darab, ami elég rövid ugyan, de mégis remekül jellemzi az egész koncert hangulatát és koncepcióját.



Nem igazán vagyok oda a tradicionális zenéért. Szeretem, amikor a mai kor eszközeivel újra gondolják a régi zenei sémákat és ebből egy új keletkezik. Gondoljátok el, mit művelne ma Mozart , ha szintetizátor elé ülhetne? Azt azonban mindennél jobban szeretem, amikor a zene hidat képez a különféle kultúrák között. Ebben Ravi Shankar, majd később John McLaughlin járt az élen. Előbbi előszeretettel szitározott együtt akár klasszikus, akár rock zenészekkel. Utóbbi pedig Shakti zenekarával kiemelkedő módon ötvözte a jazzt az indiai zenével, Paco-val együtt meg a spanyol folklórt elegyítették zseniális módon. De idevehetjük Natascha Atlas-t, vagy Rabih-Abou Khalilt is, többek között.
Ennek a koncertnek ez a legnagyobb értéke, főleg az öböl háború után pár évvel. Egy kifejezetten vérbő rock combó az arab Egyptian Ensemble és a nagyon is nyugati zenei hagyományokat tápláló London Metropolitan Orchestra élén azt mutatja meg, hogy a kultúrákban nincs ellentét, és főleg azt, hogy a zene az egyik legfontosabb közös nyelv.
Barátaim, ezekben a számokban már ez akkor benne volt, ennek a lehetősége! Göbölyös N. László azt írta pár nappal az egyik nagy példányszámú napilap kritikai rovatában, hogy ez után a koncert után az MTV minden bűne bocsánatot nyert.
Aki ismeri a teljes anyagot, az tudja miért. Aki meg nem, annak idelinkelek még pár klippet erről a koncertről, és ha megtetszik neki, uzsgyi megvenni, amíg lehet kapni, mert igazán Hi-Fin nagy élmény.

The Battle of Evermore
Since I've been Lovin' You
Friends
Kashmir