Zenei átalakulás 9. - Utolsó vonat... Monkees/Cassandra Wilson

2010. szeptember 10., péntek

-
Ezt a bejegyzést Balogh Anita legutóbbi blogbejegyzése inspirálta, így ezt most Neki ajánlom...

Volt a hatvanas években egy amerikai zenekar, amely a talányos Majmok (Monkess) nevet viselte. Épeszű ember ilyet ritkán ragaszt magára, mint később kiderült, a zenekart egy filmes csapat hozta össze egy TV-sorozat kedvéért (bezony, a szappanopera sem a hetvenes évek találmánya), amiért a "szakma" fújt is rájuk rendesen. "Semmiért pénz"...  (Vajon Mark erre is gondolt?) Mi idehaza nem nagyon tudtunk erről, én szerettem a számaikat, azt a párat, amit hallhattunk. És az a röhej, ha az Oldies FM-en beszalad egy-egy szösszenetük, még ma is élvezettel hallgatom. Biztos a nosztalgia miatt. Ezek egyike a Last Train to Clarksville:



A szám most azért lett bejegyzési alany (bár valóban nem a rock történetének legfényesebb darabja), mert az említett fotográfus hölgy bejegyzésének a címe egy Cassandra Wilson album, illetve szám címével azonos. A bejegyzés ennek ellenére egy csodás csángó népdalhoz vezetett a YouTubra, és azt meghallgatva, kicsit megpihenve a naptárgyártás taposómama közben szétnéztem egy kicsit CW felhozatalban, ha már beugrott a neve a fejembe. Nem hittem a szememnek, amikor a listában az előbb említett Monkees darab címét is felfedeztem, rá is klikkeltem, el is haltam, utána már csak a tesót kellett megkeresni.




A 96-os Varsói felvétel igazi kincs. Remek csapat tolja a zenét Cassandra alá, szeretem az ilyen tisztán akusztikus felállásokat, az ütősre meg rém irigy vagyok. Remélem Anita, Neked is meglepetés lesz, ha ugyan még nem keveredtél el hozzá...

>>> Kapcsolódó zene <<<

Cassandra Wilsonnak remek feldolgozási vannak, nemcsak a könnyűzene, hanem a jazz világából is. Egyik korábbi, e sorozat részét képező bejegyzésemben egy Joni Mitchell klasszikus kapcsán került szóba, a fotós bejegyzés okán említett album (Travellig Miles) pedig Miles Davis előtt tiszteleg, ezen keresztül ismertem meg Wilsont.  Egy rakás remek Davis nóta ugyanolyan remek átirataival. Most még sem egy Davis darabot kapcsolok ide, (jó lesz az később is ebben a sorozatban :), hanem az album, számomra legkedvesebb számát, egyikét azoknak, amik nem Miles szerzeményei.


4 megjegyzés:

Balogh Anita írta...

Rengeteg jó nótát énekeltek már el különböző előadók …ki a megszokott formában,ki hozzáadva magából az egyéniségét. No hát Willson kisasszony azok közé tartozik,akik véletlenül sem a kávéházi „háttérzajnak jó” sztenderdeket követi …nyilván ettől az ,aki. A jazz eléggé tág teret ad annak, hogy egy művész megnyilvánuljon,improvizáljon …róla hallottam már akként nyilatkozni, hogy túlságosan nehezen emészthető mind az altja,mind a stílusa. Ízlés kérdése…számomra van benne valami nyugtalanító..pontosan az, hogy figyelnem kell őt..mert nem sztereotípiákat énekel-ad elő…s nem a megszokott taktusokat hallom vissza. Legkedvesebb játékom jazz zenével kapcsolatban, hogy amikor hallgatok egy-egy nótát…megpróbálom szétválasztani - meghallani az egyes hangszereket..így szinte érzem minden rezdülését egyben és külön is a művészeknek.

A zene örök! :)

Vajda János írta...

"Wilson kisasszonynak" pont az altja fog meg, azonkívül, hogy szuggesztív egyéniség és remek előadó, aki maga is beismeri, hogy néha hibázik. No de kérem, pont Miles Davis mondta: "A zsenit az különbözteti meg a profitól, hogy hibázhat". Cassandra mindenhez különös érzékenységgel nyúl, és sajátos a zenekari kísérete is, de épp ez teszi egzotikussá, vagy inkább egyedivé. Ha, ahogy Te mondod egyenként, elemenként koncentrálunk a számaira, tényleg olyan, mintha botladoznának benne a népek, de az összhangzat valamilyen csoda folytán összeáll a zseniális zenei képpé. A csoda meg maga az a Boszorkány. Ez különösen a Black Crow-ra érvényes. Egy női sámánt hallunk ördögöt idézni :)

Jó zenét csak így érdemes hallgatni. Különösen szimfonikus zenénél izgalmas külön-külön hallgatni a hangszereket. Persze ehhez jó felvétel és rendszer kell. (PC-n mindegy :)
Köszönöm Anita az okfejtésedet!

Líbuc Nagy Katalin írta...

Megint nagyon jó zenékkel örvendeztettél meg! Számomra az volt érdekes, hogy Cassandra feldolgozásában megmaradt a Monkies hangulat, csak egy egészen más megközelítésben. Van egy történet, ami ugyanolyan izgalmas, de mégis teljesen másról szól. Pont úgy, mintha két ember utazna ugyanazon a vonaton, ugyanoda, de teljesen más célból, és más hangulatban.
Úgy érzem, hogy éli azt, amit énekel, olyan természetességgel, ahogyan más levegőt vesz. A zene és a zenészek is nagyon jók! Igazad van, különleges, egzotikus, mégis olyan, mint egy finom krém, sok összetevőből harmóniává olvad. Kösz!

Vajda János írta...

Köszönöm Kati! Megemlítettél egy olyan motívumot, ami felett átsiklottam. Számomra is az volt a legizgalmasabb, hogy a régi szám csibészes hangvétele egy bölcsebb árnyalásban szólal meg Cassandrával és mégsem veszít semmit az alapérzés. Ahogy fogalmazod a vonaton ülők eltérő okát ugyanannak a célnak az eléréséhez.

Megjegyzés küldése