Richard Gibbs/Bear McCreary: Battlestar Galactica (filmzene+Jimi Hendrix)

Azt gondolom jó filmzenének, amit önmagában is lehet hallgatni, és miközben hallgatom, nem feltétlen ugranak be elém a filmből képek, hanem szabadjára ereszthetem a saját fantáziámat. Nem sok ilyen van a véleményem szerint, de Howard Shore A Gyűrűk Urához, Michael Kaemen az Elit alakulathoz és nem utolsó, hanem inkább elsősorban Peter Gabriel a Krisztus utolsó megkísértéséhez szerzett önmagában is "megélő" zenéket.
Az idén találtam rá egy sorozatra, és nemcsak a történet, a zenei világa is lenyűgözött. Következzék egy klip, minden kommentár nélkül.



Fiamnál emeltem ki a Battlestar Galactica sorozat felvezető filmjét. Aztán nemcsak a történet miatt érdekelt a további, négy évadra bontott DVD tömeg, hanem a film zenéje miatt.
Azt később tudtam meg, hogy a hosszú, első film zenéjét Richard Gibbs szerezte, de ennek külön örültem, mert nem befolyásolta a többi, már Bear McCreary által írt darabok megítélését.



Ahogy végig jártam képzeletben az űr exodus útját a végcélig, világossá vált előttem a történet misztikumához és történelmi feltételezéseihez igazodó zene. McCreary, követve Gibbs koncepcióját, de azon lényegében túl is lépve remekül foglalja egybe az elmúlt 10-12 ezer év kultúráinak zenéit. Megfér egymás mellett a törzsi dobhangzás a kelta sípokkal, bambuszfuvolákkal, a szimfonikus zenekar a rock hangszereivel, az egyházi ének a keleti hangzásokkal. Lenyűgöző volt, és minden a helyén.





Nem hittem a fülemnek, amikor egy egzotikus hangzásból egyszer csak az All Along The Watchtower bontakozott ki. Bob Dylan balladáját Hendrix emelte a hallhatatlanság pulpitusára, és ebbe a filmbe olyan tisztelettel van beágyazva, hogy a szívem körül jóleső meleg kezdett burjánozni. A teljes sorozat végén, a stáblista alatt pedig felhangzik a Jimi-féle változat is, egy mai, new yorki utcakép alá vágva.



Nem szeretném a történetet ismertetni, 50 órányi anyagot lehetetlen is. Azt tartom jó sci-finek, amiben több van, mint a (sokszor üres) fantázia technokrata megfilmesítése, hanem üzenni próbál. Ez a történetfolyam tele van üzenettel. És aki már elgondolkozott azon, hogyan lehetett az, hogy több évtízezred lassú evolúciós folyamatába egyszerre csak fejlett kultúrák robbantak bele a semmiből, aki eltöprengett már a párhuzamos idősíkok és világok lehetőségén, nézze meg a filmet. Ne áltudományos magyarázatot várjon, se teoretikust, csupán egy érdekfeszítően és elgondolkodtatóan prezentált mesét, átlagos és gyarló hősökkel, amilyenek mink is vagyunk...

Függelék:

– Törjünk ki már – így kérleli a zsiványt a bolond –,
Itt minden összevissza van, mozdulni sem tudok.
A borom ügynökök isszák, már túrja földemet,
De hogy az egész mire jó, senki se mondja meg.

– Ugyan, csak semmi izgalom – a zsivány így legyint. –
Tréfa az élet, érzik ezt ma már a mieink.
De te meg én túl vagyunk ezen, ez nem a mi végzetünk,
Köntörfalazni már minek, mikor az óra üt.

Ahol az őrtorony mered, hercegi szem vigyáz,
Fehérnép jár-kel, és csupaszon csoszog a szolgaláb.

Vadmacska dorombol nagy messze odakint,
Két lovas közeleg, a szél felsüvít.

Bob Dylan, 1968 ( ford.: Barna Imre)