Bejegyzések
Johann Sebastian Bachot én is a D-moll Tokkáta és Fúgán keresztül ismertem meg. Elég hamar. Sőt sokáig azt mondtam, hogy nekem ez elég is komolyzenének. Aztán már beatnik koromban belefutottam egy számba, amitől borsózott gyönyörűségében a hátam. Majd azt is megtudtam, hogy a főmotívuma egy Bach darabból van, amit a könnyed Air címmel el is rendeztek. Lázasan kezdtem kutatni a mű után, és így tudtam meg, mi is ez valójában: a D-dúr szvit No. 3 második tétele. Az egész mű óriási hatással volt rám, valamit ezen keresztül éreztem meg. A nagyzenekari hangzás megértéséhez találtam meg a kulcsot. Ennek köszönhetem későbbi merészebb kalandozásaimat.
(Nem tartom szerencsésnek egy több tételes műből csak egyet bemutatni, ezért a bejegyzés végén mp3-ban meghallgatható az egész szvit.)
Bach-ot nem lehet barokk zeneszerzőnek elkönyvelni. Bár műveinek nagy része annak felel meg, de sokban előrevetíti a klasszikus korszakot. Az alapjait rakta le. Híd, mint Mahler a XIX. sz.-i romantika és a XX. sz.-i modern zene között. Kurt Blaukopf, Mahler egyik legjobb életrajzi könyvének írója jegyezte meg: A Zene Nagykönyvében két zeneszerző van, akit nem lehet stílusok alá gyömöszölni. Bach és Mahler önálló fejezetet képeznek benne.
A Procol Harumot pedig nehéz lenne beatzenekarnak címkézni. Igen sajátságos hangulatú, látszólag könnyed slágeresebb hangvételű zenekarnak lehetne elkönyvelni. Ez elsősorban híres számuknak köszönhető. A Whiter Shade of Pale volt az, amit minden rádióállomás ronggyá játszott, én is ennek köszönhetem az utat Bach és a szimfonikus zene felé. Albumaik nagyon erős progresszív beütéseik miatt meglehetősen izgalmasak voltak az akkori zene színes világában. A híres számot szerencsére még akkor sem sikerült elcsépelni, annál jóval több az érték benne. A Hammond orgona simogató hangzása pedig olyan könnyed és érzéki, mint az eredeti Bach-mű vonós frazirozásai.
Azt hiszem, a számot meghallgatva, mindannyian érezhetjük a levegő finom szellő tenyerének könnyed simogatását. Ezt kívánom mindenkinek a hétvégére.
-------------------------------------------------------------
Kapcsolódó zene
Saint-Martin-In-The-Fields, vez.: Neville Mariner
Saint-Martin-In-The-Fields, vez.: Neville Mariner
2 megjegyzés:
Ez már a kegyetlenséggel határos! Nem tudom, mit csinálsz napközben, de nekem arra sincs időm, hogy végighallgassam NEM HÁTTÉRZENEKÉNT a műveket, nem hogy reagáljak rájuk! Ráadásul a múltkorira írtam is, de már olyan fáradt voltam, hogy kiléptem anélkül, hogy elküldtem volna. Lassan regényt kell írnom, mert annyi emóciót mozgósítasz bennem, hogy nincs időm leírni, pedig szeretném.
Nos, akkor a Bach-ra: Gimis koromban indult a zenei könyvtárak létesítése. Bach összes műveinek meghallgatására jártunk heteken keresztül a barátnőmmel. Monumentális, és valóban egyedi művész, nagy titkok tudója, ráadásul a harmónia úgy van jelen a műveiben, hogy ettől nem lesz közönséges, sem csöpögős, sem unalmas. Valóban, még igazán barokk sem. Nem sok. Csak annyira tobzódik, mint egy felhőalakulat az égen. Megunhatatlan.
A Procol Harum, meg szíven ütött. Hosszú éveken át nem hallottam, majd mikor a sláger Rádióban újra megszólalt, emlékszem, hogy dermedten ülve hallgattam, és sajgott a szívem...
Most visszamegyek az előző bejegyzésekre.
Köszönöm libuc! Sok időm nekem sincs, csak a zenék nagy része bennem van, csak meg kell keresnem őket. Vagy van előre eldöntött téma, vagy a YouTube-on kódorogva jön egy ötlet.
Örülök, ha megtalálnak a zenék. Szeretek azokkal hatni más emberekre, amik rám is hatnak.
Megjegyzés küldése